Összeszokás az első hetekben.

A várandósság hónapjai alatt sokat készülünk a szülésre.
Olvasunk róla, videókat nézünk, beszélgetünk más édesanyákkal. Összekészítjük a kórházi táskát, kiválasztjuk az első ruhácskákat, a pelenkát, a kiságyat és próbáljuk elképzelni, milyen lesz az élet a kisbabánkkal.

Aztán egyszer csak eljön a nagy nap. Megszületik a gyermekünk. Az a pici ember, akit eddig csak a pocakunkban éreztünk. Az első órák és napok különlegesek. Egyszerre csodálatosak, meghatóak és olykor kicsit ijesztőek is. Hiszen most már minden valóság. Már nem a szülésre készülünk. Már szülők vagyunk. Amikor hazatértek a kórházból, talán először maradtok igazán egyedül.

Anya. Apa. És a baba.

Megkezdődik az összeszokás időszaka. Figyeled minden rezdülését. Próbálod megérteni a jelzéseit.

Mikor éhes? Mikor álmos? Mikor szeretne csak egy kis közelséget?
Sok szülő ilyenkor döbben rá, hogy hiába olvastunk el könyveket és cikkeket, a saját gyermekünket most kezdjük igazán megismerni. És ő is most ismerkedik velünk.

A kisbabák számára ez az időszak legalább akkora változás, mint a szülők számára.

Kilenc hónapon keresztül egy biztonságos, meleg és ismerős környezetben éltek. Hallották az édesanyjuk szívverését, érezték a mozgását, a közelségét. A megszületés után pedig természetes módon ezt a biztonságot keresik tovább.
Ezért van az, hogy sok újszülött szeret ölben lenni. Ezért nyugszik meg olyan gyorsan, amikor magadhoz öleled. És ezért sírhat akkor is, amikor látszólag minden rendben van.
Nem feltétlenül azért, mert éhes vagy mert fáj valamije. Néha egyszerűen csak arra vágyik, hogy közel legyen hozzád.
A testközelség az első hetekben nem kényeztetés. A baba számára ugyanolyan fontos szükséglet lehet, mint az evés vagy az alvás.
Ebben az időszakban sok család fedezi fel a hordozás előnyeit is. Egy megfelelő méretű és ergonomikus hordozó segítségével a baba továbbra is élvezheti a közelséget, miközben a szülők keze felszabadulhat a mindennapi teendőkhöz.

A baba hallja a szívverésedet, érzi a mozgásodat és biztonságban lehet melletted.
Te pedig nem érzed úgy, hogy választanod kell a babád igényei és a mindennapi feladatok között. Az első hetek nem a tökéletességről szólnak. Hanem az ismerkedésről. A kötődésről. Arról, hogy napról napra egyre jobban megismeritek egymást. És hidd el, a babádnak nem tökéletes anyára vagy apára van szüksége. Hanem rád. Pontosan úgy, ahogy vagy.
Ebben segítenek a Felli Baby babahordozói: kisbabád nyugodtan pihenhet a közeledben, miközben a mindennapi teendők is könnyebbé válhatnak.

Nézz szét a Felli Baby oldalán. Itt találod a már újszülött kortól használható darabokat:  

https://fellibaby.eu/nyugodt-baba-konnyebb-napok/

Ergonómikus kialakítás, puha légáteresztő anyag, megfelelő hát alátámasztás, csípőhelyes M pozíció.

Ha kérdésed van a hordozókkal kapcsolatban, írj nekem:
infofellibabyworks@gmail.com

A cikket írta: Blumenthal Ági, a FelliBaby alapítója és babahordozók készítője. 😊

_________________________________________________________________________________________________________________

Ha most vársz babát, vagy nemrég lettél anyuka regisztrálj oldalunkon, legyen tiéd a Felli Baby Works kedvezménykuponja és szerezd be a többi partnerünk kedvezményét, ajándékát, meglepetését, nyereményét is!