Külső szíved boldog dobbanása

Babaúszás

Magyarországon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a babaúszás, így a hazai uszodák is különféle lehetőségeket biztosítanak az érdeklődők számára. A babaúszás hasznosságáról vagy épp feleslegességéről erősen megoszlanak a vélemények. Azt azonban minden kétséget kizáróan kijelenthetjük, hogy számos területen pozitív hatást gyakorol a babára. Igen ám, de mi is az a babaúszás? Hány éves kortól ajánlott? Mire kell odafigyelni? És végül mit is ad a babának ez a tevékenység? Ezekre a kérdésekre próbálunk választ adni.

A babaúszás esetében még nem a klasszikus értelemben vett úszásoktatásról van szó. A foglalkozások során a baba nem úszni tanul meg, sokkal inkább a későbbi úszástanuláshoz szükséges alapokat sajátítja el – többnyire ritmikus, játékos gyakorlatok formájában. A babaúszás során csak a szülő van közvetlen kapcsolatban a babával, de maga az óra kiscsoportokban (max. 7 fő), szakképzett oktatók irányítása alatt történik.

Érdemes minél hamarabb elkezdeni a babaúszást, mivel a csecsemőknek kb. 8 hónapos korukig még működik a búvárreflexük, azaz leállnak a légzőmozgásaik, amikor a szájukat és az orrukat egyidejűleg víz éri. Általában (legalább) 3 hónapos kortól javasolják a babaúszás megkezdését, de mindenképpen a kötelező védőoltások felvétele és a köldök csonk begyógyulása után.

A babák számára ebben az időszakban a víz egyfajta szabadságot ad, valami mást, mint a megszokott hétköznapi élet. Teljesen más impulzusok érik őket, melyek segítik az idegrendszer és az érzékszervek fejlődését. A víz számukra is megnyugtató hatású, hiszen a korábban átélt anyaméhben töltött időt idézi. Biztonságos közeg, otthonosan mozognak a vízben. A babaúszás által így megelőzhető a víztől való félelem kialakulása is.

Babaúszás

A játékos gyakorlatok minden izmot megmozgatnak, így elősegítik a megfelelő izomfejlődést, gyorsítják a baba mozgásfejlődését és hozzájárulnak a később kialakulható tartáshibák megelőzéséhez. A babaúszás fejleszti a baba egyensúlyérzékét, fokozza a vérkeringést és javítja a tüdő teljesítményét. Továbbá a vízben töltött idő segíti az immunrendszer megerősödését, a betegségekkel és egyéb fertőzésekkel szembeni ellenállóképességét. A társas foglalkozások során több, vele egykorú társával is találkozik, ami segíti a későbbi szocializációt.

Az uszodák is igyekeznek minél inkább bababarát környezetet kialakítani a hozzájuk érkező csöppségek számára. Így sok helyen találkozhatunk pelenkázóval vagy kifejezetten szoptatásra kialakított helyiséggel.

Sokan az uszodában elkapható fertőzésektől féltik a piciket, s ezért esélyt sem adnak ezen mozgásformának. Fontos azonban tudni, hogy manapság számos uszodában a klór mellett már UV lámpás fertőtlenítővel is tisztítják a vizet. (Tanfolyamra jelentkezés előtt érdemes a kiválasztott helyen érdeklődni ezekről). A higiénés rendszabályok betartása mellett így már ezek sem jelenthetnek komoly veszélyt. A megbetegedés (elsősorban fülgyulladás) megelőzése érdekében azonban fokozottan figyelnünk kell a babaúszás után a pici megszárítására – fül alapos kitisztítása, hajszárítózás, sapka.

Összességében tehát érdemes kipróbálni a babaúszást, mert nem csak a baba testére, hanem a lelkére is pozitív hatással van. Felfogható egyfajta családi programként is, hiszen itt a szülő és a baba minőségi időt tölt együtt. Mindemellett a baba számára ez az önfeledt játék egy olyan feledhetetlen élményt nyújt, melyben még szorosabbá válik a szülőgyerek kapcsolat.